Amikor elkap a vágy, sok mindenre képes vagyok, megkezdődik a transzformációm konzervatív csirkéből egy szexhajkurászó luvnyává. A gondolkodás irracionális lesz, semmi más nem számít, csak a hormonok és vágy, amivel egyszer lepedőt gyújtok fel. Meg tudok bolondulni, ha nem kapom meg a magamét, ám ha megkapom, jóllakott macskaként... ööö... rágyújtok, azt hiszem.

 

Aztán egy meleg késő tavaszi-kora nyári estén belémcsapott a villám - kvázi megint elkezdtek a hormonok dolgozni -, és megemlítettem, mi lenne, ha... nem csak én lennék az egyedüli ösztrögénbomba, aki az ágyon fetreng éhesen. Férfiú beindul, végülis egy helyett kettőt kapna egy fülledt délutánra-estére, élvezheti a különös szendvics ízét, zamatát, és gyönyörködhet egy élő leszbipornóban.

 

Újra emlékfoszlányok kerültek elő elmém egy poros polcáról. Emlékfoszlányok - már azt hiszem, említenem sem kell az alkoholt. Igen, érdekes egy korszakom volt akkoriban, elítélni el lehet ezért, de nem bánom, hogy a májam megedződött, no, nem mintha folyamatos tornáztatásnak lenne kitéve.

 

A póker mellé akkoriban kellett az alkohol, feloldotta a társaságot, amelynek egy része akkor látta a másikat először. Feloldott minket, nem is kicsit... a póker utáni eseményekre nem igen emlékszem, csak arra, hogy két pasi, három lány hancúrkodott egy ágyban... meg még rémlik egy konyhai jelenet egy másik hölgy társaságában...

 

De ez már régen történt, és nem is igazán tudom megmagyarázni, hogy miért nem az egyedülálló létem idején tört rám újra a vágy, hogy a belém nevelt konzervatív csirkét megbotránkoztassam. Talán józan tudatom is át szerette volna élni majdnem mindazt, amit a részeg fajta. A kis telhetetlen...

 

Számomra ismeretlen terep következett: az internet társkereső oldala. Tudtam, hogy van, de eddig nem foglalkoztam vele, régebben mindig betokosodott, lusta embereknek tartottam azokat, akik életük szerelmét ilyen oldalakon keresték. Nekem sosem esett akkoriban nehezemre, hogy bevetődjek a tömegbe. Az ismerkedéssel igen, lettek volna gondok, élőben feltérképezni a másikat szerintem sokkal meggyőzőbb, mint neten látni róla egy képet, és elolvasni, mit gondol magáról. Az mellékes, inkább: mások mint gondolnak róla. Ha nem ismeri magát elég jól az ember, könnyen adhat téves infót, önhibáján kívül persze. Sosem arra voltam kíváncsi, mit gondol magáról, hanem az, hogy milyen valójában. Figyelni a mozdulatait, hallgatni, ahogy beszél, érzékelni a gesztusait, nézni az arcát, a szemeit... Szóval, a lényeg, hogy nem igazán értettem a virtualitásnak eme szerepét. Egészen addig, amíg nem kerültem hozzá közelebb.

 

Az addig rendben volt, hogy társkereső... na, akkor már ért egy kis meglepetés (oh, én naiv), hogy szexpartnerre szakosodott portálok is vannak. Végülis, logikus, ahol ennyi pornó található, miért ne lenne ilyen is? Még meglepőbb: Kedves fenn is van egy-kettőn. Egy pillanatra, emlékszem, elbizonytalanodtam. Ismeretlen terep, személyes kontaktus, legalábbis az elején, nincs. Furcsa, nagyon furcsa, már-már ijesztő.

 

Kedves valami hihetelen lendülettel vetette magát az optimális jelölt keresésébe, tapasztaltan kattintgatott az oldalakon, nézegette a csajokat. Ha tetszett neki valaki, rácsapott egy csattanósat a fenekemre, jelezvén, takarodjak a gépéhez és vessem tekintetemet a monitoron melleiket dobáló csajokra. "Nem jön be, nem rossz, egész jó, talán..." Aki a talánnál jobb értékelést kapott, a virtuális postagalamb kézbesített számára egy levélkét.

 

Jöttek is a visszautasító válaszok. Szabad az ember, elméletileg annak mond nemet, akinek akar, de itt már egy kicsit éreztem, hogy mi hibádzik a rendszerben: a felszínesség. Pár szó alapján döntenek, energiát sem akarnak fektetni abba, hogy mást megismerjenek a virtuális világon kívül. (Tisztelet a kivételnek.) Kedves nem adja fel, talál is egy lányt, akivel nagyon jól elbeszélget. Órákig, egész hétvégén, csak a kötelező zuhany-evés kombó idejére áll fel onnan. Én eljátszogattam, és én is beszélgettem... egy régi barátnőmmel. Aztán a lányka eltűnt egy-két órára, s Kedves, mint a ketrecbe zárt oroszlán hirtelen nem tudta, hol van. Féltékenynek kellett volna lennem akkor, mivel szinte el voltam felejtve, de nem akartam az lenni. Arra gondoltam, hogy talán épp ő a megfelelő jelölt a trióhoz, mert ha Kedves ilyen jól kijön vele, akkor talán nekem is menni fog.

 

Le is lett szervezve egy találkozó. Néha feleslegesnek éreztem magam, mivel ők már, a virtualitásnak köszönhetően jobban ismerték egymást. És az információ csak néha került továbbításra hozzám. Addig se voltam túlságosan aktív a keresésben, utána sem, mondván, Kedves mindent el tud rendezni.

 

Amikor pedig az említett lánnyal nem jöttek össze a dolgok - nem is bánom, hogy nem történt meg -, és az exek kerültek szóba (nem az összes, csak kettő), akkor már úgy erőteljesen elgondolkodtam. Talán pont az az ex, aki, noha kíváncsi lett volna, milyen egy lánnyal, de szájjal az intimebb zónái felé közelíteni szinte lehetetlen volt, kézzel talán, döbbentett rá arra, hogy ezt lehet mégsem kellene erőltetni. Nem beszéltünk egymással sosem, elég volt tudnom, hogy ex, elég volt egy képet látnom róla, hát nemigen indította be a fantáziám. Pedig azt könnyű beindítani...

 

Alig egy évet élt az ötlet, utána jött volna az erotikus levelezés... de sajnos az is kudarcra volt ítélve. Utána már csak a társaság miatt maradtam fenn a társkereső oldalakon (egy idő után magam is regisztráltam oda), de elegem lett az álló farkak látványából, meg az "úgy kiverném rád" üzenetekből. Végülis, mit vártam valójában? Semmit, legalábbis csodát semmiképp.